2024 augusztus 29.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Olyan helyzetben találtam magam, hogy egy kollégámnak okoztam sajnos kárt a járművében, ezt akkor le is papíroztuk, bejelentésre került a károkozás. A biztosító kifizetett egy összeget, amit jelen helyzetben nem tudnék kifizetni. A biztosító a fizetésre 45 nap határidőt adott a levél kiállításának napjától, de jelen helyzetben nem áll sajnos módomban ezt visszafizetni a biztosítónak. Ilyen esetben mit lehet tenni. A biztosító a levélben jelezte, hogy 5 év az elévülési ideje a káreseménynek. Ez pontosan mit takar? Hogy 5 éven keresztül követelheti a pénzösszeg visszafizetését? Lehet erre valami olyan megoldást kitalálni, amivel nekik is és nekem is megoldható lenne a dolog?
Köszönöm a válaszát.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Az elévülési idő ebben az esetben azt jelenti, hogy a biztosítónak 5 éve van arra, hogy jogi úton követelje a kifizetett összeg visszatérítését.
Sok esetben a biztosítók rugalmasak, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy részletekben fizethesse vissza az összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 441 - 460 / 2616
Biztosítás
2023 november 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T. Címzett! A huzat nekivágta televíziómnak az ablakot, a tv állvány megbillent és a tv leesett - használhatatlan lett. Valamint a lakásom külső főbejárati ajtaja megrongálódott, mert rádőlt egy hűtőszekrény, ahogy a lakásból kivitték javítás miatt. Kérdésemre küldött válaszát köszönve: M. Dalma
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a huzat miatt keletkezett károkat általában nem téríti meg. Az ajtó sérüléséért is a károkozó vagy annak felelősségbiztosítása fizethet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kerékpáros baleset
2023 november 15.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt CLB! Személygépkocsinknak szabálytalanul közlekedő kerékpáros hajtott neki. A személygépkocsin a kár kb. 800000 ft. A kerékpáros 21 éves fiatalember, aki főiskolai hallgató. A balesethez rendőrséget hívtunk, akik egyértelműen megállapították, hogy a fiatal ember volt a hibás, erről jegyzőkönyvünk van. A fiatalember telefont nem vesz fel azóta, kárrendezésről így nem tudtunk vele beszélni. Mit tehetünk ebben az esetben? Segítségüket előre is köszönöm: Bné Erzsébet
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben a helyzetben a károkozó a lakásbiztosításának felelősségbiztosítás fedezetére rendezhetné a kárt, ha van neki. Ha nincs, nem ismeri el a felelősségét vagy nem tudják vele felvenni a kapcsolatot, akkor a polgári peres út lehetne a megoldás. Azonban ha Önöknek van casco biztosításuk, a gyorsabb kárrendezés érdekében elindíthatják náluk is a kárrendezést. A károkozó ismeretében a biztosító utólag rá fogja terhelni a teljes kártérítési összeget, az önrésszel együtt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Garázs falát össze grefitizték
2023 november 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Egy éve lett kőporozva a garázs, de a minap láttam meg, hogy össze lett grefitizve, Van lakás + melléképületbiztosítás. Generali
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, nézzék át, pontosan milyen fedezeteket tartalmaz a lakásbiztosításuk, de valószínűleg az alapkockázatok között szerepel a "Betöréses lopás, rablás, rongálás, vandalizmus" kockázat, ami fedezetet nyújt erre a kárra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

****** szgk. 2023-24 éves díj. bef.-ről igazolás!
2023 november 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. CLB! Önöknél van kötve több éve az ****** szgk.-m kötelező biztosítása az ALFA biztosító felé. 2023. nov. 04-én mobilneten keresztül a weboldalukon levő prg. szerint utaltam az előzetesen kikalkulált 60.120 Ft-ot az elkövetkező 2023-24 évre, mellyel az OTP be is terhelte a számlámat, viszont azóta semmilyen értesítés, bizonylat nem érkezett részemre sem a CLB, sem az Alfa biztosító részéről! Szeretnék megbizonyosodni, hogy a számlám ki van egyenlítve és él a kötelező biztosításom. Netán egy baleset esetén szükségem lehet a kötvényszámomra is! Várom mrgtisztelő válaszukat. M. I.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

mennyezetrepedés
2023 november 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A Generáli biztosítónál van Házőrző Otthonbiztosítás Extra. A mennyezeten repedés keletkezett , a vakolat levált kb. 3-4 négyzetméteren , a vakolatot csak a tapéta tartja , le fog szakadni. A társasházhoz közel van a Körvasútsorhoz, ahol vonatforgalom van. Ha elmegy egy szerelvény rezeg az egész erkélyen a korlát . Szerintem a mennyezet is a vonat forgalom miatt repedt meg. Az a kérdésem, hogy a biztosító a helyreállítási költséget megtéríti vagy nem.Korában már az erkélyen is repedések lettek , ami csempével lett elfedve. Budapest 2023.11.14 Üdvözlettel: K. Margit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás az ilyen jellegű káreseményt nem fedezi, az csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg. Mindenesetre érdemes lehet bejelenteni a kárt és kárszakértővel felmérni, hogy valóban a vonatforgalom okozta-e a repedést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szakvélemény
2023 november 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett, érdeklődni szeretnék, hogy viharkár esetén a szakértői véleménynek mit kell tartalmaznia Generali otthonőrző lakásbiztosítás nivó esetében ? Ténylegesen arról van szó, hogy egy orkánszerű vihar haladt végig a lakóházunk felett, rendkivül intenzív esővel és a házunk hátsó melléképületének a vakolatát nagy felületen leomlasztotta, mely a vihart megelőzően teljesen ép, sérülésmentes rendbentartott felület volt. Segítségüket előre is megköszönöm. Üdvözlettel O. Katalin
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító által küldött kárszakértő felméri a kár helyszínét, a kár mértékét, illetve az azt kiváltó okot is megállapítja (viharkárnál ehhez általában az OMSZ adatait szokták alapul venni arra vonatkozóan, hogy a kár időpontjában valóban vihar volt-e a környéken. A biztosítók általában az 54 km/h-s vagy annál nagyobb szélerősséget tekintik viharosnak).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ÉRDEKLŐDÉS
2023 november 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Ha nem irom be a KKNY számot, nem enged tovább
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, ellenőrizze, hogy minden más adatot megadott az oldalon a továbblépés előtt. Amennyiben így sem sikerül továbblépnie a kalkulációban és segítséget szeretne kérni a biztosításkötés befejezéséhez, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a 06-1-999-0620 telefonszámon, vagy kérjen visszahívást munkatársainktól a kalkulátor tetején található "Visszahívjuk" gombon keresztül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Név valtozas
2023 november 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Név változás történt és nem tudom at írni
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

garázskapú ráesett az autóra
2023 november 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg szeretném kérdezni, hogy ha a felhúzott garázskapum ráesett az autómra, akkor az ebből fakadó kárt a casco biztosításom fedezi?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Téríthet a casco, jelentse be a kárt a biztosítójához és a kárszakértő felméri a helyzetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kknyr azonosító
2023 november 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
kknyr azonosító
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn, vagy már felmondott biztosítás esetén a törlési értesítőn találja meg. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt, ha nem tudja az azonosítóját.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KKNYR azonosító
2023 november 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyfélkapu ! Arra lennék kiváncsi , hogy hol találom meg a KKNYR számot ha még nem lett az előző biztosításom törölve ? Köszönettel !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn is megtalálhatja. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Magasabb kártérítési összeg
2023 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy történt egy káresemény amiben a másik fél elismerte, hogy teljes mértékben ő volt a hibás, ( rendőrség jelenlétében) bírságot és hibapontot is kapott. Az én autom totalkáros lett és a biztosító ajánlatban benne szerepelt a Az autó piaci értéke, ami 1,7 millió Ft volt, a maradványértéke az autónak pedig 290 000 Ft így a kártérítés összege kb 1, 4 millió Ft lenne , viszont levontak 20% -ot azaz körülbelül 280 000ft -ot arra hivatkozva hogy sebbessegtullépést követtem el így a kártérítési összeg 1 128 000 Ft lenne . A kérdésem az lenne, hogy tudnék e ezzel kapcsolatban jobb ajánlatot kiharcoln? akár pereskedés útján ...
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Házbiztosítás
2023 november 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Van olyan biztosító, amelyik tud kiküldeni megfelelő szakmai ismerettel rendelkező biztosítási üzletkötőt, aki segít az ingatlan értékelésében a korrekt szerződéshez?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Hívja bizalommal telefonos ügyfélszolgálatunkat (vagy kalkulációból indítva kérjen visszahívást), a munkatársaink az adott ingatlan és ingóság tulajdonságai, valamint az egyéb releváns információk alapján segítenek személyre szabottan a megfelelő ajánlat megtalálásban és megkötésében. Ha inkább személyesen szeretné intézni a biztosításkötést, ügyfélszolgálati irodáink Budapesten és vidéken is elérhetőek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Parketta felázás
2023 november 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Leáztattuk a szomszédunkat ahol az egyik helyiség ami kb. 20nm parkettájábol kb.3 nm sérült. A burkolat tíz vagy annál idősebb. Érdeklődnék, hogy erre mennyit fizetne a biztosító ha lett volna biztosítás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem lehet megmondani előre, hogy mennyit fizet egy biztosító. Ez függ a megkötött biztosítás feltételeitől és a kárszakértő véleményétől is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Garázskapú ráesett az autóra
2023 november 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A problémám az lenne, hogy a garázskapú csavarja eltört és az ráesett az alatta álló autóra. Lakásbiztosítással rendelkezünk (KÖBE Minősített fogyasztóbarát biztosítás). A lakásbiztosítás ilyen esetben fedezi-e az autóban keletkezett kárt? Köszönettel M. Róbert
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ezt a kárt a lakásbiztosítás sajnos nem fedezi.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjárműkár
2023 november 04.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
UNION-nál volt a kötelező biztosításom.Elsőbbség meg nem adása és enyhe alkoholos befolyásoltság miatt bekövetkező halálos baleset miatt 5 millió ft-ot követel tőlem a biztósító. Kérdésem ,hogy a balesetet csak részben ismerem el. Jogos ekkora összeg megállapítása??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító 5 millió Ft-ig élhet visszkeresettel, ha a vezető ittas állapotban okozta a balesetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezés
2023 november 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Ha haszonélvezőként lakasbiztosítást kötök a gyermekeim tulajdonában lévő, de általam lakott ingatlanra, akkor teljes megsemmisülés esetén a kárösszegből kinek, milyen arányban fizet a biztosító? A biztosító által fizetett összegből én, mint haszonélvező is kapok, vagy csak a tulajdonosok, a gyermekeim kapják meg a teljes összeget? Előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásbiztosítások esetében a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított (kötvényen megnevezett személy) részére történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Seychelle szigetek utasbiztosítás
2023 november 01.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm: Seychelle szigeteki beutazáshoz teljes körű, covidra is kiterjedő biztosítást kérnek. OTP bankkártyához kapcsolódó Groupama világ egyéni csomaggal rendelkezem. Kérdésem, megfelelő -e ez a biztosításom az utazáshoz, ill. Ha nem, hol tudok kötni biztosan megfelelő biztosítást.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Közvetlenül a Groupamával vegye fel a kapcsolatot az ügyben, mert nincs információnk arról, hogy pontosan mit is kérnek a beutazáshoz. A Groupama egyéni világ biztosítása a sürgősségi orvosi ellátás és egyéb járulékos költségeket fedezi a biztosítási feltételekben meghatározottak szerint.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító kártérítési igénye
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, A következő kérdéssel fordulok szakértőjükhöz: fiam a tulajdonában álló autóval koccanásos balesetet okozott - ennek során derült ki, hogy az autóra a neve alatt kötött KGFB a baleset előtt 2 hónappal korábban lejárt. A gondatlanságot nem vitatva a károsultnak írásban is felajánlásra került, hogy a tulajdonában álló autót fiam a saját költségére megjavíttatja - ezzel a károsult nem élt, hanem saját casco biztosításának terhére kívánta az autót megcsináltatni. A károsult biztosítójától a napokban érkezett levél alapján közel 2M Ft összeget fizetett ki a biztosító a károsultnak, amit most a Ptk-ra hivatkozva teljes egészében a fiamtól követel. Erről szóló levelükben egyedül egy átutalandó összeg szerepel - semmilyen kárfelvételi jegyzőkönyv, vagy egyéb hivatkozás részletes számítással alátámasztva nem szerepel. Véleményünk szerint a követelt összeg az okozott kár mértékével nem áll arányban, vitatjuk a követelt összeg nagyságát. Milyen jogorvoslati lehetőséggel élhetünk?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A károsult a jogszabálynak megfelelően járt el, amikor cascora rendezte kárát. Kérhetnek betekintést a káraktába, amit a személyiségi jogok betartásával, korlátozott adattartalommal engedélyezhet a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgfb potdij
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy 2023.09.10.én vásárolt járműre kapott biztosítási ajánlatot elfogadtuk. Az előző jármű 2 nappal később került más tulajdonába. Emiatt a biztosító pótdíj át számol fel, aminek az összege szinte a az éves dij összege. Így a megkötött 113 000 forint körüli éves díj 210 000 forintra emelkedett. Érthető pótdíj felszámitása, de ekkora összeget is ki szabhat a biztosító jogosan 2 nap párhuzamos üzemeltetés miatt? (GENERTEL) Köszönöm mielőbbi válaszukat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Vélhetően a vásárlás időpontjában az elért bónusza alapján számították ki biztosításának díját, azonban azt a díjat érvényesíteni párhuzamos üzemeltetésnél a KGFB törvény alapján nem lehet, így a kötvényesítés már A0 díjosztály szerint történhetett. Amennyiben jelenti biztosítójának korábbi gépjárművének értékesítését, az ott megszerzett bónusz osztályhoz tartozó díjra módosítják majd szerződését.

Oldalak