Kgfb: az infláció mérséklődésével a díjak növekedésének konszolidációja várható
Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, amely a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható – olvasható az MNB friss Kgfb-indexében.
2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amely egy része szezonális hatásból ered – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint). Éves szinten 11 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 7, a nem budapesti szerződéseknél pedig 12 százalékkal. Az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díj emelkedés ütemének csökkenése várható.
A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését teljes egészében nem indokolja a károk emelkedése.
Az MNB személygépkocsikra számított korrigált Kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az I. negyedévben. Az index 2021. I. negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve –jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.
A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
forrás: mnb.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Kötelező biztosítás
Működik-e a biztosítás háborús helyzetben?
CLB: „Vörös” zónákban nincs kártérítés
Háborús övezetbe utazásra nincs biztosítás, ezt jó, ha tudják a fanatikus katasztrófaturisták is. Háborúban álló országgal határos településeken élőknek viszont ajánlott teljes körű biztosítással körülbástyázni magukat, mert akár az ilyenkor szokásos hanghatások, közeli robbanások vagy menekülők áradata is jelentős kárt tehet az ingatlanokban vagy a járművekben – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég, amely összeszedte a speciális helyzetre érvényes tudnivalókat.
Egyetlen biztosítónál sem lehet utasbiztosítást kötni garantáltan kockázatos országokba, például olyanokba, amelyeket akár egy esetleges háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek minősít a Külügyminisztérium. A szerződés „megtagadásának” logikus magyarázata szerint ott, ahol harcok dúlnak, felborul a normális élet, a biztosítók sem tudják teljesíteni a szerződésben vállaltakat. Hadi állapotban ugyanis egyáltalán nem garantált a színvonalas betegszállítás, az utasbiztosításban foglalt minőségi kórházi ellátás vagy egyéb biztonsági, kényelmi szolgáltatás. Ráadásul egy köztudottan háború sújtotta országban jó eséllyel lehet számítani jelentős anyagi kárra, esetleg sérülésre is, így az már nem minősül alap utasbiztosítási kockázatnak – magyarázza Németh Péter. A CLB kommunikációs igazgatója felhívta az életük kockáztatására is képes fanatikus katasztrófaturisták figyelmét is arra, hogy ha túl közel akarnak merészkedni a vörös zónákhoz, ne számítsanak utasbiztosításra.
Ezzel szemben viszont a biztosítók minden tőlük telhetőt megtesznek azokért a külföldön dolgozó vagy turistaként kiutazott magyar ügyfeleikért, akiknek éppen a kint tartózkodásuk alatt válik kockázatossá vagy „nem ajánlottá” az adott ország besorolása. Tőlük azt várja a biztosító, hogy a lehető leggyorsabban hagyják el az országot, mentsék, ami menthető. Ez természetesen saját életük védelmében is fontos, de biztosítási szempontból is meghatározó – szögezi le a CLB szakértője. Ahhoz ugyanis, hogy a biztosítójuk bármilyen formában segíthessen rajtuk, együttműködőnek kell lenniük, hiszen a szerződésük „közös kármegelőzési felelősségre” kötelezi őket. Németh Péter szerint jó hír viszont, hogy a kockázatossá vált ország idő előtti elhagyásának esetleges extra költségére az utasbiztosítások egyes tételei külön fedezetet nyújtanak.
Egy háború speciális helyzetbe hozza a szomszédos országok határhoz közeli települések lakóit is, hiszen egy nem túl távoli robbanás, hangrezonancia vagy éppen menekülő emberek áradata is kárt tehet még a kilométerekkel odébb fekvő ingatlanokban, de akár a járművekben is. Az ilyen településeken élőknek mindenképpen javasolt teljes ingatlan, vagyon, vagy gépjármű biztosítást kötni – szögezte le a CLB szakértője
CLB TIPP: Hasonlítsa össze az utasbiztosítás ajánlatok kalkulátorunkban és kösse meg a megfelelőt néhány kattintással:
Utasbiztosítás ajánlatok>>
Óriási károkat okozott Magyarországon a szélvihar: kirívó összeget fizethetnek a biztosítók
Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A január végi szélvihar pusztításai nyomán csak a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó bejelentések száma meghaladta a huszonhétezret. Ezekre a biztosítók közel 2,85 milliárdnyi összeget fizettek már ki, illetve tartalékoltak kárrendezésre. A fenti adatokhoz társul még az ipari létesítményekből és közintézményekből érkező több mint ezerötszáz bejelentés, illetve a 720 millió forintot meghaladó előzetes kárösszeg. Összesen tehát három és fél milliárd forintnyi lehet egyetlen nap viharszámlája.
Hagyományosan a május-augusztusi időszak számít a viharszezonnak, és a MABISZ az elmúlt évtizedben ezen négy hónap adatait szokta összegezni. A biztosítók ezen időszak alatt tavaly több, mint 9,1 milliárd forintot fizettek ki közel kilencvenötezer, a lakásbiztosítási szerződések alapján érkezett bejelentésre. Egyedül az összegzések 2010-es, kiindulási éve terhelte meg jobban a társaságok kasszáit. (Ezekben a számokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)
A fenti statisztika jól mutatja, milyen nagyságrendű károkat okozott a január 30-i szélvihar. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a viharszezon kitolódik a téli vagy az őszi hónapokra is: 2017-ben például októberben volt milliárdos kárkifizetést követelő vihar. 2020-ban pedig szintén a február hagyott maga után három milliárdos viharszámlát – igaz, akkor egy hónap mérlegeként.
A bejelentések főként ahhoz kapcsolódtak, hogy a szél megbontotta a tetőt, megrongálódott a cserép, pala, kúpcserép, kémény, valamint a kerítés, vakolat, ablak, ajtó, kocsibeálló, redőny. A lakossági átlagkárok társaságonként 100-120 ezer forint körül alakultak. A biztosítók által a már kifizetett vagy a kifizetésre tartalékolt összegek is jelzik, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően.
Az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.
A január végi vihar további jellemzője, hogy nem lokálisan pusztított, hanem szinte az ország teljes területén: különösen sok bejelentés érkezett Budapestről, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Fejér megyékből, valamint Kecskemétről, Szolnokról, Ceglédről, Nagykőrösről, Gyálról, Mezőtúrról, Karcagról.
Ezen túlmenően is nagy károkat okozhatott a vihar a lakosságnak, mivel a biztosítókhoz csak a lakásbiztosítási szerződéssel rendelkezők tudtak fordulni, ám nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással. Holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Számítsa ki kalkulátorunkban a biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait és kösse meg az Önnek megfelelőt néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
Fontos figyelmeztetés jött a síelést tervezőknek
A külföldre utazó síelőknek nemcsak a célországba való beutazás gyorsan változó feltételeivel érdemes naprakészen tisztában lenniük, de azzal is, hogy az utasbiztosításuk milyen helyzetre milyen fedezetet kínál. Olaszországba például ne utazzon senki felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert súlyosan büntetnek érte - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Javában tart a síszezon, a veszélyesnek minősülő sport kockázatai is egyre gyakrabban jelentkeznek. Egy franciaországi nyílt combcsonttörés helikopteres mentése, eddigi műtétjei, esedékes mentőautós hazaszállítása előreláthatólag 2,5-3 millió forintba fog kerülni. Egy vesesérülésekkel járó ausztriai esés klinikai ellátása és az intenzíven történő lábadozás, valamint a mentős hazaszállítás megszervezése szintén 2-3 millió forintra rúg majd. De egy „egyszerűbb”, franciaországi csuklótörés ellátása, valamint a síbérlet fel nem használt részének a térítése is 450 euróba (kb. 135 ezer forintba) került az egyik biztosítónak.
Magyarországon a becslések szerint közel 600 ezren síelnek, akiknek a jelentős része ezekben a hetekben, hónapokban előszeretettel látogatja a környező országok, valamint Európa más sípályáit. Bár a tapasztalatok szerint a síelők körében nagyobb arányban kötnek utasbiztosítást, mint a külföldre utazók egészét tekintve, (nagyjából minden második határátlépéshez társítható kötvény,) de főleg az „egynapos” kiruccanók így is gyakorta elfeledkeznek a mindenkori kockázatokról.
Nem minden egészségügyi intézmény fogadja el az EU-s kártyát
Pedig a külföldi szolgáltatók az ellátott személyen hajtják be az igénybe vett orvosi ellátás költségeit, ha a biztosítás nem nyújt rá fedezetet. (Az Európai Egészségbiztosítási Kártya birtokában csak olyan szolgáltatóknál lehet igénybe venni az egészségügyi ellátást, amelyek állami tulajdonúak vagy az állammal szerződésben állnak. A magánszolgáltatók által üzemeltetett intézményekben, amelyek rendszerint a sípályák mellett vannak, az igénybe vett ellátás költségeit eleve a baleset elszenvedőjének kell megfizetnie. A kártya nem téríti például az orvosi ellátásért fizetendő önrészt, poggyászkárt, a sürgősségi fogászati ellátást, nincs asszisztencia, jogvédelem- illetve tolmács szolgáltatás, nem tartalmaz felelősségbiztosítást sem.)
Ráadásul a mostani szezonban a koronavírus járvány összetett veszélyeket hordoz magában kiutazás előtt és alatt is. Az utasbiztosítással (is) foglalkozó Mabisz-tagok a pandémia kitörését követően termékeiket jellemzően ellátták a covid-megbetegedésből eredő fedezetekkel: így amennyiben a biztosított a külföldi utazás során covid-19 vírussal megfertőződik, térítik a betegséggel kapcsolatos sürgősségi orvosi ellátás költségeit.
Mivel azonban éles versenypiacról van szó, amelyen a 12 Mabisz-tagbiztosító mellett más (jellemzően határon átnyúló) társaságok is jelen vannak, és valamennyien egyre inkább személyre szóló feltételekkel próbálják az ügyfelek igényeit kielégíteni, ezért a konkrét termék kiválasztásakor érdemes végig gondolni, hogy mire szeretnénk még fedezetet biztosítani. Például tartalmazza-e biztosításunk az esetleges karantén, a felmerülő plusz kiadások, a repülőjegy átfoglalásának költségeit, van-e benne útlemondási elem és az mire terjed ki.
Nem minden útlemondási kiegészítő fizet a pozitív covid-tesztre
A gyorsan mutálódó vírus új élethelyzeteket állít elő, amelyekhez a biztosítók igyekeznek alkalmazkodni, de társaságonként nagyon eltérő lehet a kockázatvállalás formája és a térítési összegek. Így például útlemondási biztosításnál az utazásképtelenség fogalma tartalmazhatja akár a tünetmentes fertőzöttség miatti elállást is. Vagyis az utazás megszervezésekor nemcsak azzal érdemes tisztában lenni, hogy a célországban melyek az éppen aktuális beutazási feltételek (milyen oltásokat fogadnak el, mi vonatkozik az oltatlanokra, stb.), de annak is fontos utánanézni, hogy a kockázatosnak beazonosított élethelyzetekre melyik termék kínálja a legmegnyugtatóbb fedezetet.
A fentiek mellett az Olaszországba utazóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a hírek szerint az olasz síterepeken 2022. január 1-től bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. Az egyre gyakoribb síbaleseteknél ugyanis a felelősség tisztázása sem egyszerű, márpedig ezen múlik, hogy ki viseli a gyógykezelés költségeit. Az online sífórumokon megjelentek szerint a felelősségbiztosítás nélkül síelőket 100-150 eurós bírsággal büntethetik.
A helyszíneken a bérlet mellé vásárolható biztosításoknak azonban viszonylag alacsony a limitje, ezért mindenképpen érdemes olyan utasbiztosítást kötni, amely tartalmazza a felelősségbiztosítást is, és amely az egészségügyi fedezeten kívül a dologi károkra is kiterjed. Egy viszonylag új rendeletről van szó, de a Mabisz tagbiztosítóinak nagy többsége már most is vagy a biztosítási kötvényen tünteti fel angolul, vagy az ügyfél kérésére külön igazolást ad ki arról, hogy az utasbiztosítás felelősségbiztosítási fedezetet is tartalmaz.
forrás: napi.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban egyszerűen összehasonlíthatja a síbiztosítás ajánlatokat, és azt is ellenőrizheti, melyik csomag tartalmaz felelősségbiztosítás fedezetet is:
Utasbiztosítás ajánlatok>>
Egymilliárdos kárt okozott a hétvégi szélvihar
Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján, de a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak, írja az MTI több biztosítótársaság összesítése alapján. A szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen még hétfő reggel is dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt.
Ez annak tudatában nem is meglepő, hogy vasárnap megdőlt az országos napi szélrekord is, Budapesten, a János-hegyen tényleg orkán erejűnek mondható, óránkénti 127 kilométeres széllökést is mért az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az Aegon közlése szerint a hétvégi szélvihar után csak hétfőn délig több mint ezer kárbejelentés érkezett hozzájuk, de ennél sokkal többre számítanak, a hétvégi károkat ugyanis néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek. A károk értéke általában százezres nagyságrendű, elsősorban a lakóházak tetőszerkezetét, fedését érintette a viharos erejű szél, de előfordulnak még beázással járó és kidőlt fák által okozott károk is.
Az Aegon Magyarország arra számít, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, és mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.
A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600, vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. Ők akár 1500 bejelentésre is számítanak 3-400 millió forint összegben a hétvégi viharok után.
A Generali Biztosítóhoz hétfő délelőtt több száz bejelentés érkezett, de ők is ezer fölötti káresettel számolnak, amelyek értéke elérheti a 2-300 millió forintot is.
forrás: telex.hu
CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt megnézheti és összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
Jön a kátyúszezon, biztosítási figyelmeztetést kaptak az autósok
Az elmúlt hetek télies időjárásának hatására ismét százezernyi kátyú lepte el a hazai közutakat. A veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek továbbra is mintegy felét fogadják csupán el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, sőt, szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet. Kátyúbiztosítás híján ilyen esetekben kártérítés az érintett útszakasz kezelőjétől kérhető. Ez lakott területen belül az illetékes önkormányzat, kivéve Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalait, ahol a Budapest Közút Zrt. az útkezelő. A lakott területen kívüli utak egységesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak.
Az illetékes útkezelők legtöbbször a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet.
Számos előnnyel jár a kátyúbiztosítás
Kátyúbiztosítással a tapasztalatok szerint jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya. További előny, hogy egyes módozatok a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli.
A kátyúbiztosítások már évi 2-3 ezer forintért elérhetők, jellemzően kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de egyes biztosítóknál önállóan is elérhetők. Megkötésük casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 50 ezer forint körül alakul, csak kirívó esetben ugrik 100 ezer forint fölé, vagyis a legtöbbször a casco minimális önrészének mértékén belül marad.
A bizonyítás alapja minden esetben a káresemény megfelelő rögzítése
A megfelelő dokumentáció azonban kátyúbiztosítás megléte esetén is fontos feltétel - mutat rá Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. - Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.
A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok. Tekintettel arra, hogy az útkezelők a tapasztalatok szerint csak májusra tudnak végezni a téli időszakban keletkezett kátyúk kijavításával, az úthibák még legalább 3-4 hónapig komoly kockázatot jelentenek minden autós számára, így a következő hetekben, hónapokban még nagyon is időszerű megkötni a kátyúbiztosítást.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Kátyúbiztosítást weboldalunkon kgfb és casco biztosítás mellé is köthet kiegészítőként, vagy akár együtt is megkötheti mindezt a gépjárművére:
Kötelező + casco biztosítás ajánlatok>>
A téli vakációt rizikósabb tartjuk a nyárinál
A csúszós, jeges utak nem feltétlenül növelik meg a biztosítások számát, azonban a téli időszakban a síelés sokakat késztet erre.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) megkötése a gépjármű megvásárlásának a pillanatához kötődik, ebből a szempontból legfeljebb az mondható, hogy a tavaszi időszak némileg élénkebb, miután sokan ebben az időszakban cserélik, vagy szeretnék lecserélni az autójukat – kezdte Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Hozzátette: az egyéb biztosítások terén viszont már markánsabb szezonalitás mutatható ki. Gondolva itt elsősorban a téli síszezonra, amikor igencsak jelentős erősödés mutatkozik az utasbiztosítások terén, sőt, a külföldre utazok ilyenkor kötnek a legnagyobb százalékban valamilyen utasbiztosítást.
A szakember egyetértett azzal, hogy a vakációk zömére a nyári hónapokban kerül sor, mégis, mint mondta, a téli utak alkalmával valahogyan jobban benne van az emberek gondolkodásában, hogy bármi megtörténhet, és ezért érdemes magukat bebiztosítani. Szemben a nyaralással, amikor mondhatni talán kicsit felelőtlenebbek vagyunk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgysem történhet semmi baj – magyarázta Lambert Gábor emlékeztetve, hogy a télen útnak indulók már több mint 70 százaléka köt valamilyen biztosítást.
Ugyanakkor a télies útviszonyokkal már nem hozható szoros összefüggésbe a biztosításkötések száma – mondta a Mabisz munkatársa. Vagyis a csúszós, jeges utakhoz köthető törések, balesetek csak a kárbelejelentések számában érződnek. Mint mondta, nem jellemző, hogy több lakásbiztosítást kötének az embereke arra gondolva, hogy valaki esetleg majd megcsúszhat a járdán, amiért aztán nekik kell vállalniuk a felelősséget.
Lambert Gábor úgy véli, az emberekben a lakásbiztosítás gondolata leginkább egy-egy nagyobb vihart követően merül fel igazán. Amikor szembesülnek, akár személyesen, akár a televízió képernyőjén keresztül, hogy milyen károkat képes okozni a természet, aminek a következményeit végül majd a tulajdonosnak kell viselnie, ha nem volt biztosítása. Tehát a viharosabb időszakok után jellemzően meg is szokott ugrani a lakásbiztosítás-kötések száma – tette hozzá.
forrás: infostart.hu
CLB TIPP:Utasbiztosítás kalkulátorunkban megnézheti az egyes csomagok tartalmát és összehasonlíthatja azokat:
Utasbiztosítás ajánlatok >>
Elektromos autók biztosításai: típusfüggő lehet a kgfb, árarányos a casco
Tavaly nem egészen egy év alatt több mint másfélszeresére emelkedett a közúti forgalomban lévő tisztán elektromos gépkocsik száma. Bár számtalan anyagi és egyéb érv szól az elektromos autók vásárlása mellett, a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításai, illetve, hogy a casco egyes esetekben kötelező is lehet – emlékeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A kormány 2016 óta több program keretében összesen közel 15 milliárd forint összegben támogatta új elektromos autók beszerzését. Emellett a 4-5 éve elektromos autók is kezdenek megjelenni a használtautó piacon, ami szintén sokkal elérhetőbbé teszi ezeket a gépkocsikat. Ez meg is látszik a forgalomba helyezési adatokon: 2021 első 11 hónapjában több, mint másfélszeresére, 20 022-re nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma Magyarországon a Belügyminisztérium adatai szerint. A Jövő Mobilitása Szövetség előrejelzése alapján 2022 végén már 30 ezer, három év múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon.
Bár az elektromos autók vásárlása mellett szólnak a pályázati források, az egyes számítások szerint alacsonyabb fenntartási költségek, az adókedvezmény, a parkolási kedvezmény, ugyanakkor a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításainak a díjai, amelyek a hagyományos járművekénél jellemzően magasabbak lehetnek, főként a casco esetében. Ez nem is meglepő, hiszen az elektromos autók javítási költsége is magas. Ezért is érdemes teljes körű cascot kötni, ami egyébként az állami támogatással vásárolt elektromos autók esetén a sikeres pályázat feltétele is.
A hazánkban gépjárműbiztosítást kínáló 12 társaság nagyobb hányada kínál kgfb, illetve casco biztosítást a hazai újautó kínálatban elérhető elektromos modellek döntő többségére. Vannak biztosítók, amelyek azokra a típusokra nem adnak ajánlatot, amelyek hivatalos javítása Magyarországon nem megoldható. Más társaságok egyes modellekre csak egyedi kockázatelbírással, eseti döntés alapján vállalnak fedezetet. A társaságok portfoliójában pár százalékos az elektromos meghajtású járművek aránya.
A casconál a mindenkori kockázati tényezők figyelembevételével történik a díjak megállapítása. A hajtóanyag és akár a modell is több dimenzióban megjelenik a díjszabásban, így végeredményben a gépjármű pontos kivitele és ezen keresztül az üzemanyag is befolyásolja a casco díjat. Az elektromos autók árai magasabbak, mint a hagyományos társaiké, és az alkatrészek is többe kerülnek, amely árkülönbség a casco biztosításban is megmutatkozik.
Az elektromos autókra jellemző fejlett vezetéstámogató rendszerek (vészfékasszisztens, intelligens hajtáselosztás stb.) biztonságosabbá tehetik a közlekedést. Ezen rendszerek jelenléte kedvezően befolyásolhatja a casco biztosítás díjképzését. Azzal is számolni kell ugyanakkor, hogy kármegelőzésre vagy a károk nagyságára gyakorolt hatása nem mutatható még ki ezen rendszereknek, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy a biztonsági berendezések károsodása, helyreállítása, cseréje jelentősen növeli az átlagos kárnagyságot. Óvatosan kell kezelni a vezetést támogató rendszereket. A jelenlegi jogi szabályozás szerint a jármű vezetője viseli a teljes felelősséget. Semmit nem lehet „rákenni” a vezetéstámogató rendszerre! Még akkor sem, ha a neve alapján úgy gondolnánk, hogy önvezetésről van szó!
Az elektromos- vagy hibrid autó javítási költségei magasabbak a hagyományos járművekhez viszonyítva. Ennek több oka is van: javításukhoz a technológiai háttér és szakértelem szűkebb körben áll rendelkezésre, ami magasabb óradíjat jelenthet. Emellett a villanyautókból még viszonylag kevés van az utakon, ezért a javításhoz az olcsóbb, utángyártott vagy bontott alkatrészek száma is sokkal korlátozottabb. Valamint az elektromos hajtáslánc miatt szükségesek olyan munkalépések (pl. a rendszer áramtalanítása), ami belső égésű motoroknál nem jelentkezik. A Tesla javítását idén őszig az is drágította, hogy hivatalos márkaszerviz csak Bécsben volt. Meg kell említeni az esetleges akkumulátor sérülések miatt bekövetkező károk és tűzveszély kockázatát is. Egy ilyen sérülés után 48 óráig karanténba kell tenni az autót, amíg kiderül, hogy az akkumulátorban nem katalizálódik-e egy robbanás vagy tűz. A hagyományos kialakítású autó átlagkára 400-450 ezer forint körüli, egy elektromos autóé pedig 600-700 ezer forint körül lehet.
Mindezek alapján tanácsolt, hogy elektromos autó vásárlásakor olyan modellt válasszunk, amelyre köthető casco. Érdemes alaposan átolvasni a jármű kézikönyvét és betartani minden gyári előírást a jármű karbantartása és használata során is, hiszen ezek feltételei lehetnek a casco szolgáltatás nyújtásának.
Javasolt a szerződési feltételek szokásosnál gondosabb áttanulmányozása, hogy az ajánlattétel előtt az ügyfél megismerjen minden olyan speciális szabályozást (például a töltésre vonatkozó korlátozás), ami esetlegesen az elektromos járművekre vonatkozik. Érdemes meggyőződni róla, hogy a biztosító feltételei milyen kártérítést biztosítanak elektromos járművekre, valóban kiterjed-e a biztosítás minden alkatrészre, tartozékra, biztosítási eseményre – például töltés közbeni töltőkábel lopásra –, vannak-e az elektromos járművekre vonatkozó különleges megkötések, rendelkezések.
Gyakran előfordul, hogy a jármű forgalmi engedélyében, a teljesítmény mezőben tévesen az akku kapacitása szerepel a névleges teljesítmény helyett. Mivel a teljesítmény díjképző paraméter, ilyenkor a biztosítási díj sem lesz helyes. Javasolják, hogy a hibás adatot javíttassák ki, hogy a későbbi kellemetlenségeknek elejét vegyék. Legyen gyanús, ha a teljesítmény mezőben 50-nél kisebb szám szerepel egy villanyautónál.
Bár szerződéskötés tekintetében nincs különbség az elektromos és a hagyományos gépkocsik között, érdemes közvetlenül érdeklődni a biztosítónál, hogy van-e bármilyen egyedi, interneten még nem elérhető konstrukció az adott típusra.
forrás: mabisz.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező és casco biztosítási ajánlatait akár elektromos gépjárművére is:
Kötelező + casco biztosítás ajánlatok>>
Kegyetlen viharokkal támad január: átlagosan ekkora értékű kárt okoznak a házakban a gigaszelek
Átlagosan 50 ezer forintos kárt okozott a január közepén Magyarországon végigvonuló szélvihar. A heves szél ablakokat tört be és tetőket rongált meg főként Győr-Moson-Sopron, Pest és Komárom-Esztergom megyében.
Már jóval a nyári viharszezon előtt, január közepén komoly gondokat okozott az időjárás Magyarországon. Január harmadik hétvégéjén nagyon erős szélvihar söpört végig az országon. A K&H-hoz a viharos napokat követő hétfőn a szokásosnál 20 százalékkal több kárbejelentés érkezett. Elsősorban a heves szél miatt betört ablakok és megrongálódott tetők miatt fordultak a lakóingatlan-tulajdonosok a biztosítóhoz - írja közleményében a biztosító.
Főként Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében okozott komolyabb károkat a vihar. Bár a károk összesítése még folyamatban van, az előzetes adatok szerint átlagosan 50 ezer forint kártérítést kaphatnak az érintettek: ez megfelel az eső nélküli viharokhoz köthető összegnek. A biztosító szakértői kiemelték, hogy minden időjáráshoz köthető káreseménynél nagyon fontos a pontos dokumentáció a gyors ügyintézés érdekében.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP:Lakásbiztosítás kalkulátorunkban megnézheti az egyes ajánlatok tartalmát és összehasonlíthatja azokat:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
Utasbiztosítás (2. rész): mire ügyeljünk, ha síelni indulunk?
A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első itt érhető el.
Január-február környékén a téli sportok szerelmesei egyre gyakrabban fordulnak meg a hazai és a külföldi sípályák környékén. Indulás előtt szerencsére egyre többen gondolnak arra is, hogy megfelelő utasbiztosítással rendelkezzenek, ha síelni indulnak – mondta el dr. Bálint Boglárka.
A szerződés megkötésekor feltétlenül jelezzük, hogy utazásunk célja a sípályák felkeresése, ugyanis nem minden utasbiztosítás terjed ki a téli sportok kapcsán felmerülő kártérítési igények rendezésére. A legtöbb biztosítótársaság ma már többféle terméket kínál ügyfeleinek, így érdemes pontosan átbeszélni, hogy mire, milyen esetekre szeretnénk biztosítást kötni.
Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.
Az utasbiztosítások balesetre vonatkozó részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Vagyis ebben az esetben a magánkórházakban, magánrendelőkben elvégzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítóra.
Amennyiben biztosításunk ilyen kitételt tartalmaz, úgy feltétlenül szükséges tisztázni, hogy milyen jellegű intézményben kapunk gyógykezelést. A biztosítási termékek piacán igen nagy eltérés mutatkozik abban is, hogy baleset esetén milyen szolgáltatásokat térít meg a biztosító és milyen összegben.
Tipikusnak nevezhető szolgáltatások a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek átvállalása. A biztosítók azonban szinte minden esetben meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.
Az utasbiztosítások felelősségbiztosítási részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a biztosítási összeghatárok.
Amennyiben ugyanis felelősségünk a balesetért megállapítható, úgy a károsult velünk szemben kártérítési igénnyel léphet fel, sőt, a külföldi társadalombiztosítási szerv még a sérült személy gyógykezelésének költségeit is követelheti tőlünk.
Ezen túlmenően akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, így külföldi jogi képviselő megbízása is szükségessé válhat. Érdemes tehát még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e és ha igen, akkor milyen összeghatárig.
Adott esetben érdemes lehet megfontolni azt is, hogy több biztosítást kötünk, s ezzel megtöbbszörözzük a rendelkezésünkre álló biztosítási összegeket.
Fontos megjegyezni, hogy a téli sportokra köthető biztosítás esetén a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk. Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást.
A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg.
Az önfeledt sportolás közben pedig mindig tartsuk magunknál az utasbiztosítás kötvényét, illetve a biztosító elérhetőségét annak érdekében, hogy baj esetén a lehető leghamarabb segítséget kapjunk.
forrár: origo.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>
Utasbiztosítás (1. rész): tippek a télen útra kelőknek
A téli sportok szerelmeseinek számtalan előkészületre van szükségük utazás előtt: a sportfelszerelés átvizsgálása, a gépjármű felkészítése és az utasbiztosítás megkötése is ide tartozik. Ez utóbbival kapcsolatosan szerencsére sokan már rendkívül tudatosan keresik a megfelelő biztosítást. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azoknak próbál néhány szemponttal segíteni, akik a biztosítások világában kevésbé rutinosan mozognak. Most a kétrészes írás első részét olvashatja.
Dr. Bálint Boglárka szerint fontos már az elején leszögezni, hogy minden biztosítás (utasbiztosítás is) más és más, éppen ezért az egyes biztosítási termékeket sokszor nagyon nehéz összehasonlítani egymással.
Lehet, hogy az egyik biztosítás tartalmaz valamit, amit a másik nem, avagy éppen fordítva. Szerencsére ma már az interneten böngészve könnyen áttekinthetjük az egyes biztosítótársaságok kínálatát és kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt.
Érdemes a tervezéssel kezdeni
Amolyan „nulladik" lépésként célszerű átgondolni, hogy pontosan mi utazásunk célja, milyen tevékenységeket fogunk végezni. Nem feltétlenül célszerű például extrém sportokra is kiterjedő utasbiztosítást kötni arra a családtagunkra, aki úgy tervezi, hogy amíg mi síelünk, addig a hotel wellness részlegében piheni ki magát.
Fordítva is igaz ez az állítás, egy alapszintű utasbiztosítás több mint valószínű, hogy nem lesz elegendő egy síbaleset esetén. Semmi nem tiltja ugyanis, hogy a család egyes tagjainak különböző utasbiztosítást kössünk.
Szintén érdemes átgondolni, hogy milyen vagyontárgyakat viszünk magunkkal nyaralás során. Egyes biztosítások kiterjednek például a sífelszerelésünkben esett károkra is, míg mások nem. Fontos továbbá úti célunk is, hiszen ez is jelentőséggel bírhatnak abban a tekintetben, hogy melyik biztosítótársaságnál tudunk biztosítást kötni.
Az utasbiztosítások kettős funkciója
Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.
Az utasbiztosítás balesetbiztosítási része
Az utasbiztosítások ezen részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Az ilyen kitételt tartalmazó szerződések esetén a magánkórházakban, magánrendelőkben végzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítótársaságra.
Kisebb baleset esetén lehet ez fontos, amikor saját magunk térünk be egy rendelőbe. Nagyobb baleset esetén ugyanis a kiérkező mentő ugyanis állami intézménybe fogja beszállítani a beteget.
A bevezetőben is említettük, hogy a biztosítási termékek igen nagymértékben eltérhetnek egymástól. Eltérés lehet abban is, hogy egy konkrét baleset esetén mit és milyen összegben térít a biztosító.
Általában a biztosítótársaságok a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek megtérítését vállalják. A legtöbb esetben ugyanakkor a biztosítók meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.
Fontos megemlíteni továbbá, hogy amennyiben úti célunk Európán belül található, akkor az utasbiztosítás megkötése mellett érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is. Ezen kártya birtokában ugyanis egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetünk igénybe – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat.
Ugyan ezen kártyával is csak az államilag finanszírozott szolgáltatóknál vehetünk igénybe számunkra ingyenesen ellátást, ám az utasbiztosítással szemben előnye, hogy már a helyszínen sem kell az ellátásért fizetnünk.
Az utasbiztosítás felelősségbiztosítási része
Az utasbiztosítások ezen részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a korábban már említett biztosítási összeghatárok. Ezen része a biztosításoknak arra szolgál, hogyha mi okozunk balesetet, kárt, a biztosítótársaság megtéríti ezt helyettünk.
Ezen részre azért érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert nem csak a károsult kártérítési igényét rendezheti helyettünk a biztosító, hanem akár a külföldi társadalombiztosítási szerv által támasztott, a sérült személy gyógykezelésének költségein alapuló követelését is.
Amennyiben balesetet okozunk, úgy akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, ami miatt szükséges külföldi jogi képviselőt megbíznunk. Ez is jelentős költséggel járhat, így érdemes még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e.
Mindig figyeljünk a kizárásokra, mentesülési esetekre is
Az „apróbetűs" részek áttanulmányozása ugyan a legtöbb ember számára nem kellemes feladat, de mindenképpen érdemes azt tisztáznunk, hogy milyen esetekben nem köteles a biztosítótársaság téríteni. Igen gyakori, hogy a szerződési feltételek szerint a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk.
Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében éppen ezért célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást. A további kizárások már nagyobb változatosságot mutatnak, éppen ezért javasoljuk azok alapos áttekintését.
Egy utolsó tanács
Miután megtaláltuk és megkötöttük a számunkra leginkább megfelelő utasbiztosítást, meg kell kapnunk az utasbiztosítási kötvényt. Ezt a dokumentumot és a biztosítótársaság elérhetőségét mindig érdemes magunknál tartani, még síelés közben is. Így biztosítható ugyanis, hogy baj esetén a leghamarabb tudunk érdemben is egyeztetni a biztosítótársasággal.
forrás: origo.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>